2. fejezet

Na, sziasztok.! Íme, hozom a következőt, remélem tetszeni fog.! Ide nem tervezek hegyi-beszédet, csak annyit mondok, hogy nagyon ritkán lesznek részek, heti egyszer.. Tudom, hogy ez nagyon kevés, de meg kell húznom ezt a félévet.. Jó olvasást.! xx, Berni*-*

*Kathrine*
A telefonom csilingelésére keltem, ugyanis szerda van.. Vagyis 0. órában matek korrepetálás.. Nem az én sportágam ez a tantárgy.. Elintéztem a reggeli teendőim, és mivel meleg van, ezért a vékonyabbik egyenruhámat vettem föl. Jaj, az egyenruha.. Fujj, de rühellem..
Hamar elment az egész nap, ugyanis ez a kedvencem, mert az általam legjobbnak vélt tantárgyakat tartalmazza.: biológia, fizika, francia, irodalom, nyelvtan, matek, spanyol.. Fél 3-kor, csöngetés után elindultam haza, és az asztalon egy cetli várt, mint mindig..
"Kathrine.!
Ha a testvéreid is hazaérnek, egyetek, tanuljatok, és beszélgessetek.! Puszi, Anyu."
Emma és Alex is hazaértek olyan 5 óra körül, megkajáltunk, átbeszéltük a napunkat, segítettem nekik a leckében, és hagytam, had csináljanak azt amit akarnak.. Legalább ők, ha már én nem tehetem..
A legtöbb iskolai napom így telik.. Bébicsőszködök, segítek, és tanulok..
Nincsenek jó barátaim, a pasikról ne is beszéljünk.. Észre sem veszem, ha bókolnak nekem, vagy ilyenek.. Mondjuk nem is lenne rá időm..
Beszélnem kell a szüleimmel.. Hahahaha.. Beszélni.. 5 percnél több idejük úgy sincsen rám..
*Napokkal később*
Anyuval többször megpróbáltam kapcsolatot létesíteni, de 3 perc múlva mindig mennie kellett..
Hirtelen ötlettől vezérelve tanulás helyett inkább bekapcsoltam a laptopom.. Szerencsémre Apa fönt volt Skype-on, fel is hívtam..
- Szia Apu.! Nem tudsz hazajönni valamikor.? Mindenkinek hiányzol.!
- Sajnálom, de nem..
- Apu.!
- Kislányom, hidd el, szívesen mennék.. De egy nagyon ígéretes bandával foglalkozok.. Papírokat írok alá, unalmas beszélgetéseket folytatok.. Nem a legjobb elfoglaltság, de ez a munkám.. Az előző menedzserük lemondott, és én rögtön lecsaptam az ajánlatra.. Most ismerkedünk, elmesélik a történetüket a gólyától egészen máig.. Már most híresek, lehet hogy hallottál is róluk a nevük.... jaj, most mennem kell, sajnálom. Újabb tárgyalás.. Szia, puszilok mindenkit.! - köszönés nélkül lecsaptam a laptopom.. Mérhetetlenül dühös voltam.. Állandóan a munka... Ha egy banda fontosabb neki, mint a család, hát akkor legyen boldog. Nélkülem.!
Csak azt nem értem, hogyha ők dolgozni akarnak, akkor miért szültek 3 gyereket.?! Velem sem tudtak törődni.. Aztán jött még kettő.. Mindhárman félig-meddig szülő nélkül növünk fel.. Megint gondoltam egyet, és tárcsáztam Anyát.:
- Anyu.! Gyere gyorsan haza, Emma nagyon rosszul van, siess.! - válasz nélkül lecsaptam.. Lehet, hogy igazságtalanság, de csak így tudok kommunikálni Anyával.. 
Ahogy azt gondoltam is, kb. fél óra múlva, ajtót betörve rémülten rohant felém..
- Hol van Emma.? Jól van.? És hol van Alex.? - lihegte kifulladtan..
- Valójában semmi vész nincsen, csak beszélnem kell veled.. Egyedül vagyok itthon, még mindenki a dolgán van..
- Kathrine.! Te hazudtál nekem.? Főleg ilyenről.? Elment az eszed.? Csapot-papot otthagyva rohantam haza, a betegeim várnak.!
- Én is várok rád már 17 éve.! Hát nem érted.?! Egyedül vagyok.! Mindannyian egyedül vagyunk.! Bébiszitterrel nőttem föl, ahogy Alex és Emma is.! Nem érzed, hogy valami nincs rendjén.? Apa állandóan úton van, már lassan meg sem ismerem, olyan ritkán látom.! Te meg csak aludni jársz haza, merthogy a "betegek várnak".. Ők tudnak keresni másik dilidokit, de én nem tudok másik anyát.! És úgy őszintén.: Neked komolyan többet ér a sok elme zavarodott idióta, mint a családod.?! El is költözhetnénk innen, az se tűnne föl neked.! Szörnyű szülők vagytok mind a ketten.! Én családban akarok élni anyával, apával, testvérekkel.! Érted.?! Csak ennyi volna a kérésem, semmi más.. Nem azt mondom, hogy mondj fel, hagyj ott mindent, csak annyit kérek, hogy néha, esetleg, legyél itthon is.! Mert az a két hét nyaralás az nagy lósz*r.! Arra nem gondolsz, hogy megszültél 3 gyereket fölöslegesen.?! Vagy hogy miért is dolgozol.? Mert ha nem a családért, akkor miért.? Vagy esetleg menekülsz előlünk.? Ha nem lenne itthon takarítónő, szakács, akkor rég éhen halnánk.? Vagy szutyokban élnénk.? Vagy esetleg nekem kéne ezt a több száz négyzetméteres házat takarítanom, és 3 emberre főznöm.? Mert szóljál, ha így kéne.! Elegem van belőletek.! Belőled és Apából is.! - ordítottam könnyeimen át Anyának.. Miután befejeztem a mondandómat, fölrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót.. Vártam, hogy utánam jön, megvigasztal, és mindent megbeszélünk. Vártam ezt a pillanatot, de nem jött el.. Nem hallottam Anya közeledő lépteit a lépcsőn.. 
Mikor rájöttem, hogy az előbbi csapódás egy ajtó volt, leesett, hogy nem hatotta meg különösen a monológom.. Pszichológus létére szarik az érzéseimre, és fogalma sincs, hogy ez nekem mennyire fáj.. El sem tudja képzelni.. 

*Anya*
Miután lányom szembesített azzal, amitől mindig is féltem, leblokkoltam... Csak álltam ott, álltam, és néztem az én nővé cseperedett kislányomat, aki nemrég még homokvárat épített, és három kerekű biciklivel tanult tekerni.. Hallottam szájából az én ki nem mondott gondolataim, amiket mindig félresöpörtem, és még csak eszembe sem jutott, hogy változtatni kéne ezen a helyzeten.. 
Miután kicsit összeszedtem magam, nem volt merszem felmenni a szobájába.. 
Inkább egy hátraarcot csináltam, és kirohantam az ajtón..
Most itt kuksolok a hátsókertben a kedvenc fám tövében, és gondolkozok a folytatáson, a változáson, ami már nagyon esedékes lenne..
Vajon mennyire utál most.? Egyáltalán utál.? Vajon valaha szóba fog még állni velem.? 
Pszichológus vagyok, de nem látom át.. A saját életemben nem tudok dönteni, csak máséban.. Hát ez így nagyon jó, mondhatom.. 
Valamin nagyon változtatni kéne.. Van is egy ötletem....

1. fejezet

Sziasztok.! Íme az 1. fejezet. Hát, remélem, hogy ez iránt is érdeklődni fogtok.! Jó olvasást.! xx, Berni*-*
  Kathrine Forbes vagyok, Észak-Karolinában élek, egy Elizabeth City nevű városban.. Általában Cat, vagy Kathie de persze vagyok Kathrine is. Édesanyám Celine 39 éves, édesapám Richard 40.. Anyu pszichológus, Apu manager.. Van két testvérem.: Húgom Emma, és öcsém Alex 14 évesek.. Én 18 leszek.. Általában én vigyázok két kisebb testvéremre, mert Anyu az életét a munkahelyén tölti, Apu meg mindig úton van, és a cégével tehetségkutatós tehetségeket karol fel, és teszi őket híressé..
Gyűlölök itt élni, mert mindenki tud rólam mindent, vagyis csak azt, hogy Apu munkája jó sok pénzt hoz a családi kasszába, és azért egy dilidoki sem keres rosszul..
Általában mindenki csak azért jön hozzám, ha kell valami.. Bulit akarnak rendezni, de nincs hol; vásárolni akarnak menni, de nincs kivel (vagyis inkább miből.).. És akkor jönnek a bociszemek, az ajakbiggyesztés, és a mézesmázos hangnem.. "Olyan nehéz az élet.. Anyu nem enged bulizni, mert hogy kicsi a ház, bla-bla.. Most mihez kezdjek.?" Mondta egy osztálytársam ma reggel, már vagy hatodjára ebben az évben.. Egyszer-kétszer még elmegy, és egyszer talán meg is engedem, hogy csapjunk egy bulit, na de hatszor.? Úgy hogy már előtte négyszer finoman elküldtem őt melegebb éghajlatra.?! "Hát, nem tudom.. Keress egy másik nagy házzal rendelkező lányt a suliban, és próbálkozz nála.. Talán ő megengedi, hogy szétverjétek a házát.. Mert én nem fogom, ahogy az előző négy próbálkozásodnál is elmondtam ugyanezt.." Válaszoltam mosolyogva, kedvesen.. Lehet, hogy bunkónak és skótnak tűnök, de amikor ebbe a suliba kerültem, akkor először és utoljára csapott nálam az egyik osztálytársam egy bulit, és olyan Project-X-esre sikeredett.. Több lámpa eltört, két ablak betört, új tányérkészletet kellett vennünk, mert természetesen az is tönkrement.. És ez mind az én lelkemen száradt, mert én engedtem meg ezt az egészet..
Én persze partikat nem rendezek, de nekem járnom kell mindre.. Az egész évfolyamom tagjainak születésnapi partijaira volt meghívóm, de egyikre sem mentem el.. Mert a testvéreimre vigyáztam, vagy éppen egy olyan partin voltam, amire Apa miatt kellett elmennem.. Hírességekkel illegetnem magam, fölösleges, úgynevezett 'díszbeszélgetéseket' folytattam mindenkivel.. Vagy éppen egy filmpremieren voltam, amit Apa cége szponzorált... Vagy Anyunak segítettem a papírmunkában..
Sosem voltam egy ellenkezős, lázongó, flegma tinédzser.. Csináltam, amit a szüleim mondtak.. De most már azért kezd elegem lenni, hogy nincs életem.. 8-tól általában fél 3-ig, 3-ig suliban vagyok, aztán hazajövök, tanulok, közben a tesóimmal foglalkozok.. Lehet, hogy van olyan család, ahol az idősebb gyereknek sokkal több a feladata.. De ott általában éhbérért, napi 12 órában dolgoznak a szülők, és semmi idejük nem marad a gyerekekre.. De Anyunak éppen kevesebb munkája is lehetne, ha akarná.. Apa foglalkozhatna belföldi hírességekkel is, és akkor talán nem kéne annyit utazni, és talán több ideje lenne a családra..
Ideje lenne a saját lábamra állni végre, nem.?